Lea lakása

EDGEY
// Történetünk a Liv próbajátéka utáni időben játszódik.//

Végre a "lakásomba" érek. Életemben először. Ledobom a táskám és sóhajtva a kanapéhoz érek. Egy dobozka vár rám, fel is bontom, a kíváncsiságom erősebb. Kibontom és mit találok? Hát kedves édesapám legkedvesebb élvezeti szereit. Egy kis "zöld tea" és LSD. Elmosolyodom. Az én apukám... De előbb még kell egy kis zuhany...
Kiveszem a bőröndömből a Liszt Ferenc Zenetudományi Egyetem felirattal ellátott pólóm és a kedvenc franciabugyim. Hát nehogy már stílszerűtlenül aludjak! Hosszan zuhanyzom, mire végre embernek kezdem érezni magam. Simogat a víz. Bent lehetek egy órát is szerintem. Kimászok, szépen alaposan megtörölközöm, majd felöltözés után hajat szárítok. Ilyenkor kissé göndörödik a hajam. Majd reggel rendbe szedem, úgy vagyok vele, hogy a kutya sem láthat így.
Kiülök a kanapéra, berakok egy számomra kellemes számot a hifibe és a kis "cigimmel" hátradőlök. Ilyen lehet egy igazi otthon. Én, a zeném és a füvecském. De Leácska persze nagylánynak érzi magát és egyből egy háromemberest akar egymaga feldolgozni. Hamar húzni kezd a fejem. Önkéntelenül énekelni kezdek. Nem zavarja ez a szomszédokat úgy sem. A hangommal kerestem eddig a kenyerem. De kevéssé ismert tény rólam, hogy utálom a popot. Ízig-vérig kemény rock függő vagyok.

LEA

Az asztalon dobolok a tollammal. A Discoveryn épp Stephen Hawking műsora megy a földönkívüliekről. Néhány adatlapot kéne átnéznem és ellenőriznem a számításokat, de képtelen vagyok másra figyelni. Imádom az űrlényeket. Ráadásul a körülöttem folyó különös dolgok miatt már nem kell az 5 éves, pizsamás kisfiúnak éreznem magam, akit lehurrog az anyukája a butaságai miatt. Amióta diplomával rendelkezem és az űrkutatás területén tevékenykedem, nem szeretnek kiröhögni a "mániáim" miatt. Kicsit zavar is. Nem sűrűn említem meg a foglalkozásomat, mert túlságosan szeretem, amikor egy korsó sör mellett heccelődhetek más férfiakkal. Persze ha alkoholista lennék, kirúgnának a cégtől. Régóta tisztában vagyok vele, hogy a Massive Dynamic állandó megfigyelés alatt tart. Legalábbis úgy tudom, nekik van rá a legtöbb okuk.
Azon kapom magam, hogy már rég kicsúszott a toll az ujjaim közül és a végefőcímet bámulom meredtem. Ez a magammal folytatott párbeszéd alaposan elterelte a figyelmem. Csak be kéne kapcsolnom a gépet, hogy beszélhessek Leával és ugyanezeket a hülyeségeket elsoroljam neki, de az enyéimnél ezerszer szórakoztatóbb megjegyzéseket vágna rá. Elmosolyodom. Aztán hirtelen kiráz a hideg és erős, ingerlő érzés fut végig a tarkómtól a medencémig, majd a derekam közepe táján pulzálva megáll a gerincemnél. A mellkasom is különösen szorít. Érzek valamit a fejemben, de nem tudnám meghatározni, pontosan mi az. Kinyomom a tévét, befűzöm a bakancsomat és felkapok egy bőrdzsekit. Még azt sem ellenőrzöm le, hogy egyáltalán elraktam-e a kulcsomat, csak találomra bevágom az ajtót. Határozottan elindulok egy irányba. Egy buszmegálló. Megtorpanok és elengedem az első két járatot, aztán a harmadikra felszállok. Néhány, feszülten elsuhanó perc múlva leszállok. Befordulok két sarkon, majd felsétálok egy lépcsősoron. Végül egy ajtó. A testemben irányíthatatlanul cikázó érzés most még erősebben kezd szorítani. De ez már nem mozgásra késztet, csupán egyszerű sikerélményként árad szét bennem. Fogalmam sincs, kihez érkeztem. Lea. Csak rá gondoltam. Ez a furcsa... adottságom... talán kezd még irányíthatatlanabbá válni? Bentről hangos rock zene és női hangok szűrődnek ki. Pont olyan, mintha egy beszívott macska áriázni. Összevonom a szemöldököm majd bekopogok.

Énekelgetés közben sikeresen berekedek. A cucc leszárította a garatom nyálkahártyáját, így a gégém is. Valahogy nem olyan jó a hangom, mint ahogy én szeretném. De eszembe jut valami... Ismerem apát, ő meg engem. Kaptam egy felszerelt lakát. Ergo, akadni fog itt whiskey is. A maradék intelligenciámba kapaszkodva felkelek és megkeresem a konyhában az italszekrényt. Bingo! Hát csoda, hogy rajongásig szeretem az öregem?
Kinyitom az üveget, leveszek egy poharat és töltök magamnak. Az üveg és a pohár társaságában visszatérek a zene "epicentrumába". Egyszer csak elfog a bűntudat. Még mindig nem léptem kapcsolatba Edgeyvel. Nem fedhettem fel egy FBI-ügynök előtt a kilétét, így nem tudtam megszerezni a pontos címét sem. Még a koordinátáit sem. Így viszont nehéz lesz megtalálni. Sóhajtok egyet.
De kopognak az ajtómon. Egy pillanatra valami nagyon furcsa vibrálás lesz a testemen úrrá. De ez nem a fű... Zavartan elhallgatok és lejjebb veszem a zenét. Hajajj... Nem fogok most kapkodni, hogy felöltözzek. Valószínűleg valaki eltévesztette a címet. Igen! Ez lesz az. Valamelyik szomszédomat keresik, így éjnek idején. Nem tudja senki, hogy itt élek. Még talán a Massive Dynamic sem...
Felkelek a kanapéról, leteszem a cigit a hamutálba, majd kinyitom az ajtót. Egy pillanat alatt fut rajtam végig a szivárvány minden színe. Nem tudom ki ez az idegen, de ismerős valamiért és...jajj, hadd ne taglaljam, hogy milyen külseje van.
- Igen? - szinte kislányos zavaromban farolok kissé az ajtó mögé. Mivel voltam olyan nagyon okos, hogy nem vettem észre, hogy tetőtől-talpig láthatott engem. Meg szerintem úgy se látott rajtam olyat, amit ne látott volna. Kivéve a magyar egyetem pólóját. Pláne, hogy az egy másik univerzumból van.

Nyugtalanul várakozom az ajtó előtt. Tudni akarom, miért jutottam ide. A képességem eddig csak olyan helyzetekben mutatkozott meg, amikor fenyegetve éreztem magam és másvalaki segítségére volt szükségem. Most nyugodtan ültem az otthonomban és egyszer csak leküzdhetetlenül rám tört, hogy meg kell találnom. De kit? Egy kiöregedett opera énekesnőt, vagy a rockimádó Pillangókisasszonyt? Elfojtok egy vigyort. Hiába igyekszem, nem tudom visszafogni a furcsa gondolatokat. Holott akár az is megeshet, hogy csapdába csaltak és megölnek. Talán kinyílik az ajtó és én egy gépfegyver csövével nézek majd farkasszemet... Pedig statisztikailag sokkal nagyobb az esélye, hogy autóbalesetben halok meg.
Felfigyelek a halkuló zenére és az elég érdekes énekhangok megszűnésére. Ezek szerint bárki is van odabent, talán több ember, de tudják, hogy itt vagyok. Nem érzem magam veszélyben. Mindig is nagyon könnyedén vettem az életet, de ez más. Kicsit sem tűnik úgy, hogy bármiféle veszély leselkedne rám. Amint kinyílik az ajtó, kissé elkerekednek a szemeim.
- Öhm... üdv. - Köszönök kissé zavartan. Ez aztán nem egy gépfegyver csöve. Reflexből végigfuttatom rajta a pillantásom, de nem sok időm van megszemlélni a meztelen lábakat, mert a kishölgy taktikásan befarol az ajtó mögé. Igen csak otthoni cuccban van és nem hiszem, hogy rám számított volna. Engem mégis különös meghittséggel töltenek el a szemei. Szívem szerint kiterelgetném onnan, hogy újfent megszemlélhessem azokat a lábakat, de nem vagyok ilyen udvariatlan. Erősen elgondolkodom. Talán kissé meredek lenne azonnal azzal kezdeni, hogy "helló, a hangok vezettek hozzád". Biztos látott már egy-két horrorfilmet ahhoz, hogy ettől azonnal rám vágja az ajtót. Másféle bemutatkozás kell.
- Az utolsó napok szentjeinek Jézus Krisztus egyhá... nemdehogyis. Maynard Edgeworth. - Vigyorogva nyújtom felé a kezem.

Még az ajtó felé somfordálván eltöltenek némileg morbid gondolatok. Mi van ha kiderült, hogy itt vagyok? Elég sok embernek állhatna hirtelen érdekében eltenni engem láb alól. Például az összes rivális vállalat vezetőségének. Francba, miért nem ragadtam meg a sokkolómat. A beszívott naivitás erősebb. A beszívott paranoiáról pedig évekig lehetne ódákat zengeni.
Csak kinyitom az ajtót. Hirtelen nem paranoid vagyok, hanem...hogy is mondjam, felszabadultak bizonyos hormonok, melyek elősegítették eddig, hogy az emberi faj fennmaradhasson. A tekintetével egyenesen odaláncolja az enyémet. Nem... Nem bírom leemelni róla a szemeim. Próbálom, csak vagy a THC vagy nem tudom mi esküdözik itt össze ellenem.
- Üdv. - van még bennem annyi lélekjelenlét, hogy udvarias legyek és legalább ennyit kinyögjek. Légy erős, Eleanor! Vihar közeleg. Csak ilyenkor apa szavai mit sem érnek... Be kéne rántanom őt az ajtón. De nem!
- A minek micsodájának a mije? - na, megfogott. Olyat mondott, amiről még esélyem sem volt hallani. Amikor meghallom a nevet, beszívott heherészésbe kezdek. De uram atyám...!!
- Eleanor Skye Bell. - nyújtom neki a kezem, majd elvigyorodom és behúzom az ajtón, aztán a hátammal szinte reflexesen becsukom a bejáratot. Nem menekülsz Edgeworth!
- Megtaláltál... - ennyit sikerül kinyögnöm, miközben érdeklődő pillantással körbe járom őt. Az sem tud zavartani, hogy nagyszerű kilátása van némely idomaimra. Hát ő lenne az...
- De mégis...hogy? - meglepetten tekintek rá fel. 20 centi magasság különbség, már nyakmutatványt igényel.

Riadtnak tűnik. Próbálom előkeresni a toleranciámat, és nem is kell olyan mélyre nyúlnom érte. Biztosan kellemetlen lehet, ha valaki 160 centis nőként egy szál pólóban és bugyiban nyitja ki az ajtaját egy vadidegen férfinak. Én is meglepődnék fordított helyzetben. Csak nálam nyilván a bugyi helyett egy alsónadrág játszana főszerepet. Bármennyire is próbálkoztam megértő lenni, az a mondat mégis kicsúszott. Az emlékezetes bemutatkozások mestere, legalábbis most valami ilyesmivel dicsérgetem magam.
- Nem tudom. - Rázom meg a fejem nemes egyszerűséggel. Aztán kiszélesedik a vigyorom, amint meghallom a nevetgélését. Nem a legjózanabb hangok. Nem nehéz ezt sem lazán felfognom: egy kellemes hétfő este. Szerencsére az ilyesmi tőlem sem áll távol, de megállom, hogy megjegyzést tegyek. A bemutatkozása után nem is válik nehézzé befogni a szám, mert az első 10 másodpercben akkor sem tudnék egy hangot sem kiadni, ha nagyon szándékomban is állna. Megrázom a kezét. Miután némán tátogtam és pislogtam egy sort, tökéletes alapot nyújtva neki egy halfejű emberes hallucinációhoz, elmosolyodom.
- A barátoknak csak Lea, igaz? - Elengedem a kezét amit megérdemelt győzelmi trófeaként szorongattam akaratomon kívül. Meglepett hangot hallatok, amint behúz a lakásba és becsukódik az ajtó. A fejemben már a folytatás is lejátszódott, de azt hiszem, a fantáziám mocskos oldala csak szokás szerint túl korán akasztotta ki a Brazzers logót. Beletúrok a hajamba és egy félmosollyal biccentek.
- Már épp ideje volt. - A következő kérdésére enyhén zárkózottabbá válik a mosolyom, de igyekszem nyugodtan válaszolni. - Hát, ez egy hosszú mese... neked talán elmesélném, de a benned dolgozó etanolos vegyületek esetében még gondolkodnom kell... - Játszom a töprengőt, közben pedig ismerős illat kúszik az orromba. Cannabis for men. Igyekszem eltitkolni, mennyire szórakoztat a helyzet, pláne, hogy kérdésem akad nekem is. De hozzám illő módon a legegyszerűbbel kezdem.
- Megkínálsz? -

Ez hihetetlen... Ez tényleg ő. Olyan szinten laggolok, hogy egy rendszergazda, rég leselejtezett volna. De lehet, hogy Edgey kiállása és dumája hengerelt le ennyire. Ha tudom, hogy jön józan maradok és nem szívom magam szanaszét. De a legjobb dolgok váratlanul jönnek...
Zaklatottan sóhajtok arra, hogy nem tudja. Az arcát meglátva nagyon füves kis kacajt hallatok. Úristen, az a fej. Mint karácsonyi ponty a magyar üzletekben.
- Tudod...ilyen arcot utoljára Budapesten láttam... De az hal volt. - nevetek tovább. Egek, mekkora drogosnak nézek ki én most... Szép kis örökség.
- Lea, bizony! Edgey... - berántom, miközben édes hangon közlöm vele a saját hangomon a becenevét. A baj csak az, hogy icike-picike híja annak, hogy ne lendüljek utána és tegyek valami olyat, amit eddig csak az elmém legsötétebb kis zugaiban mertem megtenni. Ó, nem kellett volna a hajába túrnia. Nagy lesz velem a baj. Sürgősen tennem kell valamit, ha ez így megy tovább.
- Az esetemben az etanol a legkisebb baj. De örülj, hogy nem lizergsav-dietilamiddal szórakoztam. Bár lehet akkor hirtelen meztelenre haluztalak volna. - heherészek, majd mikor leesik a mondat számra csapok. - Ezt esküszöm nem akartam kimondani.
Vagyis bevallottam, hogy igen, gondoltam erre. Zseni vagy, Lea! Majd 200-as IQ-val ennyire futja...
- Persze! - ragyogok fel. Hohó, terelhetek. Felkapom a cigit, beleslukkolok, majd átnyújtom neki. Sejtelmes mosollyal nézem őt. Mókás este elé tekintünk...

A döbbentségemből leginkább a nevetése zökkent ki. Egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy Lea nem a Teletubbies maratontól ilyen jókedvű. De legalább nem érzem magam olyan tehetetlennek és meglepettnek. Végül a szokásos mosolyom győzedelmeskedik.
- Budapest? Az tényleg nagy halászváros. - Elnevetem magam. Jártas vagyok a világ országaiban, és tudom, mennyi közük van a magyaroknak a tengerhez. Ezért meglepő, hogy pont az ottani halakkal jön. Talán azoknak van ilyen szép szemük. Vagy semmi pozitívra nem kéne gondolnom, egyszerűen csak azok elég csúnyák. Habár amilyen pillantással méreget... nem érzem magam hátrányban a fizikai jellemzőim terén.
A halk, meglepett kis nyögésem elégedett mosollyal zárul a sajátos becenevem hallatán. Természetesen a helyzet is rásegít, amivel azonnal megszalad a fantáziám.
Figyelmesen hallgatom ahogy magyaráz, a végére pedig elvigyorodom.
- Az alkohol és a drog tényleg jól vetkőztetnek, de ahhoz nem csak te kellenél. És félek, hogy talán olyasmiket képzelnél oda, amik csorbítanák az erényeimet. Esküszöm, szívesebben vetkőznék le magamtól, minthogy hülyeségeket haluzz oda... - Szépséges eszmefuttatásom végén zavartan ráncolom a homlokom. Nem is tudom, ez mind hogy csúszhatott ki csak úgy belőlem. A lábai egész biztos rásegítettek.
- Köszönöm. - Én is legalább olyan lelkes vagyok, mint ő. Az első igazi, közös programunk. Grátisz elhalaszthatjuk a kérdezősködést. Átveszem tőle a cigit, mélyen letüdőzöm a füstöt és lenn tartom, majd lassan kiengedem.
- Várj, te előnyben vagy... - Feltartom a mutatóujjam a következő slukk folyamata alatt, majd mosolyogva visszanyújtom neki a szálat.
- Ez emberes adag. Bocs, ha a végére mexikói banánokkal fogok táncolni. - Nevetgélek még nagyjából a saját viccemen. Az lesz az ijesztő, ha majd nem tudom az okát a röhögésnek.

Meglepődik a nevetésemen... Milyen...meglepő. De az holtbiztos, hogy a Teletubbies messze elmarad érdekességében és humorosságában egyaránt. Viszont rejtélyes okoknál fogva a mosolyától, mintha táncra perdülne a gyomrom.
- Jó... Hiányzik egy kicsit. - vonom meg a vállam, megindokolva az okát, hogy miért pont Budapesttel példálóztam. De már akkor is tartottuk a kapcsolatot, szerintem emlékszik mennyit dumáltam neki róla. Persze óvatosan kellett... Nem túl sokat mondhattam el arról, hogy mik vannak pontosan a másik oldalon...
Belegondolva, hogy már évek óta ismerem és most látom először felnőttként. Persze, a cortexiphan-kísérlet alatt láttam kölyökként Jacksonville-ben, de ez egy olyan dolog, amit nem az én tisztem neki elmondani. Belőle lett az egyetlen személyes okom a hazajövetelre. Mert szép dolog, hogy parancsot követek, de az nem olyan lelki tényező, ami motivál is. Na, de ezt sem mondom el neki. A vigyorát követő eszmefuttatásra felszalad a domináns kezemmel ellentétes oldalon lévő szemöldököm. Azaz a jobb. Meg kiül az arcomra az a provokatív mosoly, amit apám motiválásra használ, hogy "na, csináld meg". Nálam is ezt jelenti csak...kicsit más kontextusban. Leülök a kanapéra, majd feltűnően szemérmetlenül nézek rajta végig.
- Akkor kímélj meg attól, hogy hülyeségeket haluzzak. Vetkőzz. - mindezt olyan komoly hangnemben adom elő, mintha épp egy nemzetközi egyezményt tárgyalnék. Legalább annyira spontán beszél, mint én. Ez tetszik... Remélem leül mellém, mert ki fog így menni az első két nyakcsigolyám.
Figyelem, ahogy letüdőzi a füstöt és önkéntelenül kuncogni kezdek. Kezdődik a móka. Gyorsan ellibbenek a konyhaszekrényhez még egy pohárért, ha esetleg beszállna az ivásba is. Addig is szemügyre veheti a hátoldalam és az ottani íveim is. Tekintve, hogy a felső konyhaszekrényben vannak a poharaim, én meg nem a magasságomról lettem híres. Kacagva viszem vissza a cigit, beleszívok és egészen addig tartom bent a füstöt, amíg ki nem töltöm neki az italt. Lerakom a poharat az asztalra, ha eddig nem ült, akkor kénytelen lesz, mert másként lerántom a kanapéra. Nem kevés szemtelenséggel és jó adag THC által vezérelten az ölébe ülök, hogy teljesen szemben legyek vele. Ha nem lennék ilyen állapotban, nem tennék ilyet... De legalább nem a keserű énemmel találkozik először.
- Nem baj... Majd legfeljebb beraklak a zuhany alá és velem alszol. - vonom meg a vállam vigyorogva, majd vissza adom neki a cigit. Sejtem a bajt.

Lassan bólintok. Többet nem tudok hozzáfűzni a Budapest témához, mert bár többé-kevésbé mindent tudok róla, az összes információm az ő történeteiből származott. Hiába próbálnék most bármit is mondani, semmi mással nem tudok előállni azokon kívül, amiket ő mesélt nekem. Ez így elég gyatra lenne.
Szerencsére nem sokáig kell ilyesmiken járatni az agyam. Férfinak lenni pusztán azért a tényért is nagyon megnyerő dolog, mert ha bármilyen kellemes fizikai hatás ér, egyszerűen a testem kényelmesen átveszi az uralmat a gondolataim felett. Olyan ez, mint eldőlni egy fotelben, bekapcsolni a tévét és mindenféle probléma nélkül csak nézni a... ahogy Lea lassan leveszi a pólóját, és alatta semmi nincs... zavartan pislogok és rápillantok. Remélem, az elmúlt néhány másodpercben semmit nem mondott, mert arra a legértelmesebb két válaszom a "szex" és a "potato" lenne.
- Hmm... - Megjelent a harmadik opció. Nem túl művelt, de annál kifejezőbb hümmögés. Pár másodpercig nézek a szemeibe, majd elvigyorodom. - A vendéglátásod megér ennyit. - Megfogom a pólóm alját, aztán gondolkodás nélkül lehúzom a ruhadarabot és a földre dobom. May józansága abban a pillanatban elveszett, ahogy belépett azon az ajtón. Egy füves cigi már nem oszt, nem szoroz.
A friss nyugalomtól elbódultan figyelem, ahogy kimegy a konyhába. A fenekének a látványa tovább fokozza az elégedettségem. Lenne értelme igazgatni a nadrágomat, hogy ne legyen feltűnő? Várakozón nézem az italt, és már nyúlnék érte, de ekkor egy vörös kívánság belezuhan az ölembe. A létező legjobb helyre. A karjaimat a dereka köré fonom és már nem igazán tiszta mosollyal pillantok rá.
- Rendezzük át a mondatot: veled zuhanyzok, aztán beraklak az ágyba és legfeljebb nem alszunk. - A végére halkan elnevetem magam. Komolyan gondoltam, de mégis olyan kötetlennek és boldognak érzem magam. Végigsimítok a combján. Ahogy megérzem a selymes bőrt, még keményebb formában mutatkozik meg, mennyire kívánom őt. Most.

16+

Nem pont ilyennek képzelte el a reális énem az első találkozásunk. De mélyen belül valahol volt bennem egy hosszú sor pajzán fantáziálás. A csevegéseink közben elejtett, majdnem véletlen perverz elszólalások... Hadd ne ecseteljem, hogy milyen mocskos álmaim és önszórakoztatásaim voltak. Látatlanban is.
Imádom a pillantást, amit rám vet. Beleremeg minden porcikám és a kebleimen észlelheti is, hogy szabályosan éhezik rá a testem. Túl régóta. A figyelme után ácsingózom. Meg sem tudnék szólalni, olyannyira megbabonáz, látom rajta, hogy a testének vérkészlete gyors ütemben hagyja el az agyát, hogy a déli régiókon idézzen elő egy olyan biológiai jelenséget, ami nekem nagyon tetszik. Ez az a pont, amin túl nem vagyok teljesen ura a képességemnek.
A zene hangereje kicsit feljebb megy, fokozva a fű által viharosan alakuló bódult hatást. Esetünkben inkább vágytól részegült. Mert ahogy leveti a pólóját én bizony helyben leteperném a padlóra és olyan dolgokat tennék vele, hogy a feje belezsibongana még napokkal utána is.
- A jelenléted még többet... - suttogom vágyakozva. De hozok neki italt. Bár nem akarom, hogy csak a szerek hatása miatt történjen meg ami nagyon alakul itt.
Miután belehuppanok az ölébe, nem eresztem el a tekintetét. Nem is tudnám. A kezébe adom a poharat és kihívóan, határozottan a csípőjéhez simítom az enyém. Hadd érezzem így nadrágon keresztül is őt, ahogy értem ég a teste és miattam zavarodik meg a hormonrendszere. Ahogy végigsimítja a combom, elönt lent valami iszonyú erejű forróság. Ő is érezheti.
- Egyszerűsítsük le. Kanapé, ágy, zuhanyzó vagy erkély? - nem érdekel most már semmi sem. Kell. Most, azonnal. A hüvelykujjammal végigsimítok az ajkain. De nem fogom még jobban átvenni a gyeplőt. Azt akarom, hogy megvesszen, hogy minden vágya én legyek. Hogy uralkodjon felettem.

16+

Fél pillantás is elég, hogy megállapítsa, milyen lusta elégedettség veszi át fölöttem az uralmat - a fű és a pia mellett. Vagy inni még nem is ittam? Nem egészen tudom követni az eseményeket. Ebben a vörös hajzuhatag és a két formás láb is vétkes, amik hirtelen az ördög legmeggyőzőbb csábítóivá váltak. A pillantásom mindenhol elidőzik, de azért igyekszem Lea arcára koncentrálni. Szerintem nem várt látogatót, mert nyilvánvaló számomra, hogy melltartó sincs rajta. Ez csak még jobban felfokozza az izgalmamat, ami már így is úgy kering bennem, mintha egy magasfeszültségre kapcsolt villanypózna lennék. Legalább olyan merev is vagyok. Az energiáimnak jelenleg egyfajta levezetésére tudok gondolni, ami bűzlik az alkoholtól, a szex és a bűnös élvezetek szagától. Más utak is vannak, de hirtelen az összes lámpa lekapcsolódott a fejemben, és egy poros kis mellékjárat díszkivilágítást kapott. Ez az eshetőség mindig is ott volt a fejemben. Késő estig tartó beszélgetéseink végén és magányos éjszakáimon ugyanúgy, de sosem gondoltam rá, hogy valóra is váltom. De most úgy tűnik, ez az egész egyszerű, mint a raklap.
Egyszerre fogom a poharat, simogatom a combját és közben egyenesen tartom a lábaimat, nehogy kizuhanjon az ölemből, ami ellen egy testtájékom erőteljesen tiltakozna. Egyértelmű, mennyire kíván engem, mégsem rohant le, ami csak szítja bennem a vadászösztön ősi tüzét. Egy mozdulattal alkoholt locsolok a lángokra, hogy még vadabbul égjenek, aztán az üres poharat a kanapéra gurítom és kínzóan lassú mozdulatokkal feljebb csúsztatom az ujjaimat, majd a bugyija alját simogatom.
- Ebben a sorrendben megfelel... - Válaszolom egyszerűen, majd épp csak gyengéden megharapom az ujját, aztán rámarkolok a derekára és ellentmondást nem tűrően közel húzom magamhoz. A bal kezemmel hátra tűröm a haját, és szünetet sem hagyva a mozdulataim között vágyakozón megcsókolom. Oldalra döntöm és lenyomom az ágyra. Épp csak egy pillanatra húzódom hátra, hogy végignézzek Leán, ahogy kiszolgáltatottan fekszik a kanapén.
- Tetszik ez a póz... - Suttogom miután visszahajoltam hozzá. Csókot nyomok a fülére aztán finoman megharapdálom, majd az ajkaimat végighúzom a nyakán és a kulcscsontjánál állok meg. Feltűröm a pólóját és már a mellein pihen a kezem, amikor zavartan fészkelődni kezdek.
- Ühm... nyom valami... - Felülök, ügyelve, hogy a csípőnk egy pillanatra se szakadjon el egymástól, aztán a lábammal lökök egyet a poháron és lesöpröm a földre. Hallatszik ahogy megreped. Bűnbánó vigyorral hajolok vissza hozzá és lehúzom róla a pólót.

Lassan inkább 18+

Nem sok minden kell ide, hogy egymástól is olyannyira megrészegüljünk, mint egy komolyabb tivornyától. Látom, hogy a hajam és a lábaim rettentően elragadják őt. Tényleg a vörös a zsánere. Egyszer mintha említette volna. De én nem szóltam neki arról, hogy vörösként születtem és az is vagyok. Most ez kamatozik. A tekintetével térképez fel nagyon-nagyon alaposan. Látom, hogy harcol, hogy a tekintete az arcomra irányuljon. De lehet túl sok érdekeset talált rajtam. A forróság lent elemi erővel önt el, mikor e a melleim kezdi leplezetlenül szemrevételezni. Miért nem vettem fel melltartót... De annyira tetszik, amit a szemében látok... A testem áhítozik azért, hogy leverjen rólam bizonyos béklyókat és láncokat, amik a puszta közelségétől lazulni kezdenek. A testemből ki is szabadul pár szikra. Az én erőm tényleg elektromos. De szerencsére nem belé vezetem. Sikerül elérnem, hogy hajszálaim végén fusson ki az egész. A helyzet nem túl bonyolult. Kellek neki, nekem meg ő. Érzem is, hogy mennyire kellek pontosan. Csodálom, hogy a nadrágja még nem szakadt szét a vágya erejétől. Ki kell adni mindent magunkból. Ennek pedig tényleg egy módját látom. De az egy elég kemény és vad levezetési módszere a feszültségnek. Túlfülledt, heves és zajos is olykor. De nem hinném, hogy Edgey törődne ilyen részletkérdésekkel.
A simogatása a hatvanhatodik pecsét. Nehéz megállnom, hogy ne essek neki, de van akaraterőm. Ami hasznosnak bizonyul. Lehúzza a whiskyt. Tudom, nem tudom honnan, de tudom, hogy innen indul el az igazi móka. Sikerül neki nagyon-nagyon érzékeny ponton megérintenie. Nagyot és igen kéjeset sóhajtok. Edgey, ha tudnád, hogy nem csak a kezedre vágyik az a pont.
- Akkor legyen úgy. - lehelem neki. Ha tényleg komolyan gondolta, akkor a lakásom legtöbb részén tesz majd magáévá. De nem hagy egy pillanatnyi időt sem. De én sem neki. Hasonlóan mohón viszonozom a csókját. Teljesen kiszolgáltat magának,, Megborzongok a suttogásától . Kikészít, ki ls fog teljesen elkábít. A tekintete pedig szavakkal meg sem fogható.
- Akkor azt teszel velem, amit akarsz... - beismerem saját tehetetlen helyzetem. Felsikkantok,, mikor a melleimhez ér a keze. Durva, de kellemes érintés. Lelöki végre az átkozott poharat, majd kiszabadít a pólómból. De nem szólok bele. Élvezem amit tesz és csíkosra marom a hátát.

» Liv lakása